Nagyon szeretek főzni. A kedvenc házimunkám - a tavaszi udvarra teregetés mellett, amiben most a ronda idő miatt nincs részem egyátalán. 

Nem is azért szeretek igazán főzni, hogy a végeredményt megegyem, hiszen ha más főz, jobban esik. Biztos az alkotás is közrejátszik, elég béna vagyok, nincs kézügyességem, mégis az önállóan nem annyira finom összetevőkből olyan jó valami mást, sokkal jobbat csinálni. 

Arra kellett rájönnöm azonban, hogy leginkább a dicséretekért szeretek főzni. Nagyon szeretem bezsebelni a "nagyon finom", az "ez nagyon jól sikerült" és hasonló mondatokat. A legjobb, amikor valahova viszek valamit, és az én sütim fogy el leghamarabb, vagy úgy dicsérik meg, hogy nem tudják, hogy én hoztam. És olyan rossz, mikor ott marad az asztalon a féligevett vacsi, vagy még másnap is muszáj azt enni, mert nincs rá jelentkező. Olyankor napokig nehezen állok a tűzhelyhez.

Azért jutott most ezt eszembe leírni, mert ma jó kis dicséreteket zsebeltem be. Heni barátnőm kérte, hogy tegyem már fel a tökfőzelék receptemet. Ma délben itt ebédeltek nálunk, és azt csináltam. Mondta, hogy hát, megeszi, megeszi, de nem igazán szereti. Vagyis most már igen, sőt, szeretne főzni is tökfőzeléket. Mert ez a tökfőzelék egy kicsit - teljesen - más, mint a menzás.

Természetesen rém egyszerű, mint minden, amire mostanában időt próbálok tépni. 

Egy jó nagy fej - vagy két kisebb - vöröshagymát apróra vágok, és 3-4 evőkanál olajon a legyalult tökkel együtt (egy egész, vagy egy kilós mirelit, amit félig fagyottan tettem rá) párolom sóval illetve a kaporral. Ha nem ereszt levet, amire a mirelit hajlamos, akkor öntök hozzá 2-3 dl vizet, hogy úgy éppen lében álljon, majd mikor puha a tök, két pohár tejfölt teszek hozzá, összerottyantom, és kész is van. 

Nem is érdemelt volna ilyen hosszú posztot a recept, viszont érdemes megpróbálni. Jó étvágyat!